Kategóriák

GULF

GULF

A Gulf Oil történelme

A Gulf Oil az egyike azoknak az olajtársaságoknak, melyek – a világra gyakorolt gazdasági és politikai erőfölényük miatt, – „A Hét Nővér”-ként kerültek be a történelembe. Túléltek több gazdasági- és olajválságot, és még jelenleg is meghatározó szerepet játszanak a világ kőolajpiacának működtetésében. Ők nem mások mint a: Shell, az EXXON, a Texaco, a Mobil, a Chevron, a BP és a Gulf.

A Gulf Oil történelme-1

A Gulf Oil-t 1901-ben alapították, amikor olajat találtak a texasi Spindletop-ban. Ebben az időben a cég jelentős kőolaj kitermelést folytatott a Mexikói-öbölben is, innen ered a „gulf” névválasztás, melynek a magyar fordítása: „öböl”. A Gulf már kezdettől fogva bevezette a márkázott termékértékesítést azáltal, hogy a tároló tartályokat és az olajszivattyúkat jellegzetes Orange Disc (Narancssárga Korong) logóval jelölték. Létrejötte óta, a Gulf narancssárga korongja ikonikus jelképpé vált, mely biztosítja az emberek számára a márka összetéveszthetetlen felismerését világszerte.

A Gulf a múltban is erős olajtársaság volt olyan tevékenységekkel, mint a kutatás, kitermelés, szállítás, finomítás és marketing. Tevékenysége kiterjedt számos más iparágra is, mint például: a petrolkémia és az autóipari alkatrészgyártás. A Gulf működését mindig is jellemezte a kereskedelmi és műszaki újítások bevezetésének igénye. A Gulf egyik kezdeti ötlete volt az Egyesült Államok területén az első „drive-in” szervizállomás bevezetése 1911-ben, mely lehetővé tette a nagy távolságok miatti út közbeni olajcseréket, ahol az autósok ingyenes autós térképeket is kaptak. A kitermelés területén a Gulf bevezette a tengeri fúrásokat és beindította a katalitikus krakkoló finomítókat. Az ilyen innovatív gondolkodás nélkülözhetetlen volt, és továbbra is megmaradt a Gulf Oil növekedésének alappilléreként.

A Gulf Oil történelme-2-Steve-McQueen
A Gulf Oil történelme-3-Hinduja

Ma a Gulf Oil International (GOI) a Hinduja Group – egy indiai magáncég – részeként egy „vibráló” olajtársaság és marketingcég, mely 70-nél több országban tevékenykedik. A Gulf magyarországi szerződéses partnere az LUBRICANTS HUNGARY Kft., mely kizárólagos jogokkal rendelkezik, a termékforgalmazáson túl, a névhasználatra és a marketing tevékenységre vonatkozóan.

A Gulf Oil International (GOI) fejlesztéseinél a világ vezető technológusait alkalmazza. A társaság elkötelezett a legkiválóbb minőségű kenőanyagok gyártására és forgalmazására a világ számos országban. A Gulf beruházási prioritásai az élvonalbeli kutatások köré épülnek. A Gulf folyamatosan részt vesz a globális motorsport versenysorozatokban, a hosszú távú autóversenyekre koncentrálva, ahol a Gulf termékek maximális tesztelésre kerülnek. Több Le Mans-i győzelem fűződik a nevéhez: 1969-ben a Ford GT-40 haladt át először a célvonalon, majd az ezt követő két évben (1970, 1971) a Porsche 917K legendás versenyautóval sikerült elérni ezt az eredményt. A Le Mans-i pályán 1971-ben megtett távolságot, – ami 5.335 km. – az Audi R15 csak 2010-ben tudta felülmúlni 5.410 km.-rel! Ebben az időben készült a „Le Mans” mozifilm Steve McQueen főszereplésével, emléket állítva ennek a „megismételhetetlen” autónak. (a film szereplői öltözékükkel máig tartó divatot teremtettek, mely ruházati és kiegészítő termékek elérhetők az LUBRICANTS HUNGARY Kft. kínálatában) A Gulf autók sikersorozata a Ford Mirage-al folytatódott mely 1975-ben lett győztes, majd 1995-ben a McLaren F1 GTR vitte el a babérokat a Le Mans-i 24 órás versenyen. A Gulf azon kevés olajtársaságok közé tartozik, mely a versenypályán használt kenőanyagokat elérhetővé teszi a hétköznapi felhasználó számára is. A LUBRICANTS HUNGARY Kft.-nél megvásárolható „Competition” kenőanyagok „dolgoztak” a Gulf Porsche 911 GT3 RSR-ben 24 órán keresztül a Le Mans-i versenyen. A McLaren F1 csapatával kötött hosszútávú stratégiai együttműködés keretében, a versenyautók a Gulf által kifejlesztett üzemanyagot és kenőanyagot használják.

A versenysportban folytatott fejlesztések ahhoz vezettek, hogy a kenőanyagok a legextrémebb működési körülmények között is megfelelnek a teljesítmény elvárásoknak. A termékek rendelkeznek a világ vezető autóipari és egyéb berendezés gyártóinak eredeti (OEM) jóváhagyásával. Ezen a téren a Gulf a legszélesebb körű specifikációval rendelkezik az olajtársaságok közül. A kenőanyagok mellett a cég palettáján megtalálhatók a különféle autó- és motorkerékpár ápolási termékek is. (a teljes választék megtalálható a www.gulf.hu weboldalon)

Az ellátás és a logisztikai háttér biztosítása érdekében a Gulfnak a fő piacokon vannak üzemei, depói és raktárai, hogy a vásárlók gyors kiszolgálását biztosítani tudja.

A Gulf Oil történelme-4

Keresés finomítása

Mutat: Lista / Rács
Mutat:
Rendezés:
ATF DX II/1L Automata Sebességváltó Folyadék
A Gulf ATF DX II egy automata sebességváltó folyadék a régebbi j&..
2.533Ft
Készlet: Készlethiány
Központi készlet (+1 nap): Készlethiány
ATF DX III/1L Automata Sebességváltó Folyadék
Gulf ATF DX III Nagyteljesítményű Automata Sebességváltó Folyad&e..
2.744Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Készlethiány
DEFEKTJAVÍTÓ 400ML Gulf Defektjavító Készlet
A kilyukadt gumiabroncsot betömíti és visszaállítja benne a nyom&aa..
3.440Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Készlethiány
FÉKTISZTÍTÓ PRO 400ml Gulf Fék és Kuplung Tisztító
FÉKTISZTÍTÓ-PRO/400ML Gulf Fék és Kuplung Tisztít&oac..
1.511Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Készlethiány
Formula CX 5W-30/1L Szgk Motorolaj Mineral
Gulf Formula CX 5W-30 Katalizátor kompatibilis személyautó motorolaj Term..
2.255Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Gulf Formula CX 5W-30 Katalizátor kompatibilis személyautó motorolaj Term..
10.565Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula FS 5W-30/1L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula FS Szintetikus Személyautó Motorolaj Termékleírás..
2.494Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula FS 5W-30/4L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula FS Szintetikus Személyautó Motorolaj Termékleírás..
9.861Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula FS 5W-30/60L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula FS Szintetikus Személyautó Motorolaj Termékleírás..
141.096Ft
Készlet: Készlethiány
Központi készlet (+1 nap): Készlethiány
Formula G 5W-40/1L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula G Személyautó Motorolaj Termékleírás A Gulf Fo..
2.034Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula G 5W-40/4L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula G Személyautó Motorolaj Termékleírás A Gulf Fo..
9.310Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula GVX 5W30/1L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula GVX Személyautó Motorolaj Termékleírás A Gulf For..
2.596Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula GVX 5W30/4L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula GVX Személyautó Motorolaj Termékleírás A Gulf For..
11.338Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula GVX 5W30/5L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula GVX Személyautó Motorolaj Termékleírás A Gulf For..
12.269Ft
Készlet: Raktáron
Központi készlet (+1 nap): Raktáron
Formula GVX 5W30/60L Szgk Motorolaj Synthetic
Gulf Formula GVX Személyautó Motorolaj Termékleírás A Gulf For..
159.841Ft
Készlet: Készlethiány
Központi készlet (+1 nap): Készlethiány
OLAJ-PARTNER.HU - Kenőanyag webáruház © 2023